Az ugorka saláta

Az ugorka salátának az ize, szaga, szine tökéletesen frissen s jól megmarad, ha a következő módon tesszük el: Miután a közép nagyságu ugorkákat a héjától megtisztitottuk, vagdaljuk fel; (semmi esetre se gyaluljuk, mert ugy igen vékony lenne.) A felvagdalt ugorkát egy nagy tálban, ha egy óráig állt sóban kéz között csavarjuk lehetőleg jól ki. Egy bő száju üvegbe legalól tegyünk egy ujjnyi vastagon darabos sót; aztán a sóra rakjunk egy rend két ujjnyi magasságu kicsavart ugorkát s ismét egy ujjnyi sót; ezt az eljárást mindaddig kell ismételni, a mig az üveg tele lesz. Ha áll, megapad; de hetek mulva is szaporithatjuk mert az nem árt, ha nem egyszerre készül is; csak hogy legfelül mindég sóréteg legyen. (A sót nem kell sajnálni.) Az ugorkás edényt nem is kell bekötni, csak befedni szükséges; télen aztán a szükséges mennyiséget szedjük ki az üvegből és tegyük friss hideg vizbe. Ha délre szükséges, már reggel; ha estére, akkor délben kell be áztatni. Három, sőt négy léből is ki kell mosni és pár óráig kell ázni hagyni. A vizet mindaddig változtatni kell rajta, amig csak a kellő jó sós izét meg nem kapja. (Néha ugy kiázik, hogy még meg is kell sózni.) Végül eczetet, borsot és fokhagymát tegyünk reá, mikor tálalni akarjuk. Az ily módon eltett ugorka olyan izletes, hogy a ki nem tudja, könnyen azt hiheti, hogy a tövéről metszett ugorkát eszik.

Nincsenek megjegyzések: