A gömböcz

A disznónak tudvalevőleg van két nagy kerék böndője. Az egyik az, a mely be a bőrsajtot készitik, ez vastag, husos, sima és nagy terjedelmű; a másik pedig vékony, fodros, kisebb és olyan állásu, mint egy hólyagzacskó; ebbe szokás a gömböczöt tölteni.

Fél liternyi vért tegyünk egy tálba, hintsünk bele kevés sót, borsot és tört szegfűszeget. Két fakanálnyi felforralt rizskását is tegyünk a vérbe; ha van, egy kis csipet borsfü pelyvát is. Fél kilónyi felforralt kövéres hust, vágjunk fel tojásnyi darabokba és azt is tegyük a füszeres vérbe. Jól össze kevervén, töltsük ezt az anyagot a tisztára kimosott gömböcznek való bélbe, azután kössük be erős fonallal a végét és tegyük forró vizbe félóráig főni. Gondosan kell főzni, nehogy sok ideig fájjon, mert akkor kihasad. Ha megfőtt tegyük ki deszkára; hűvös helyen el áll egy hétig is.

Mikor használni akarjuk, tegyük két liternyi sós vizbe; félórai főzés után készitsünk hozzá jó tejfeles habarást; tegyük a lébe, melyet azonban kellőleg meg kell eczetezni. Tálaláskor a gömböczöt vagdaljuk szép karikákba, tegyük mély tálba s a tejfeles levet öntsük reá és adjuk asztalra levesnek.

A gömböczöt lehet ugy is asztalra adni, ha sós vizbe jól megfőzzük és szép karikákba vagdalva, hosszu tálba sorba egymás felébe rakjuk és frissen reszelt tormával bőven beszórjuk. Igy készitve vacsorára első ételnek igen alkalmas és jó.

Nincsenek megjegyzések: