Süllő, vagy csuka töltve

Egy két kilós sülőt, vagy csukát (mindegy) szépen meg kell tisztitani. A belét vessük ki, sózzuk meg és készitsünk belé tölteléket a következő módon: négy darab szardellát jól ki kell áztatni és megtisztitani, azután igen apróra össze kell vagdalni; tegyük a felvagdalt szardellát tálba, adjunk hozzá egy kávéskanál felvágott zöldpetrezselyem-levelet, fél kávéskanál törtborsot, egy fő apróra vágott vereshagymát és egy tojásnyi vajat. Ezeket keverjük jól össze és kenjük be a megtisztitott hal belsőjét egészen e keverékkel. Egy tepsit kenjünk ki vajjal, hintsük be vékonyan liszttel és a halat hátával felfelé forditva, tegyük a tepsibe; továbbá a halat is kenjük be vékonyan vajjal, tegyük be a sütőbe csendesen sülni. Sülés közben a pirulni kezdő halat egy párszor locsoljuk meg az alatta lévő vajjal. Tálaláskor a halat vagdaljuk fel, de azért mégis ugy rakjak össze a hosszú tálban, mintha egészben lenne. A zsirját öntsük alá s adjunk mellé czitrom-szeleteket. vagy tatármártást.

Nincsenek megjegyzések: